December eleje óta nem láttam a testvéremet, és idáig nem is nagyon értekeztünk. Néha egy-egy üzenet, semmi több. Tegnapelőtt azonban rosszat álmodtam. Mindössze talán fél percnyi történés volt az egész, de éveket öregedtem alatta.
A város szélén, ahol lakom, folyik egy patak, ami álmomban vízeséses folyóvá duzzadt. A partján sétálva kitaláltuk, hogy belegázolunk, ám az erős sodrást látva jobbnak láttam kihagyni. Tesóm azoban előkapott egy szörfdeszkát, és a legmagasabb szikláról egyenesen levetette magát a mélybe. Kijjebb csúsztam, hogy lássam a mutatványt, aztán megállt bennem az ütő: vitte a víz a tehetetlen, csukott szemű öcsémet. Lerohantam a kanyarba, hogy elkapjam, mielőtt elviszi a semmibe, miközben vadul pörgött az agyam, mi a segélyhívó száma. Itt riadtam fel.
Mint kiderült, tesóm elég erősen süllyed a depresszió felé.
Ha más nem, legalább az álmom figyelmeztetett.
