Akkor jönnek a legjobb sztorik, amikor hajnalban ki kell mennem, aztán nem tudok visszaaludni, ezért inkább merengek, míg végül mégis elnyom az álom.
Ahogy az lenni szokott, belecsöppentem az értelmetlen történések közepébe, ami a legelső momentuma miatt kapcsolódott az alvást megelőző elmélkedéseimhez.
Gatyát kerestem. Egy laza, hosszú farmernadrágot egy olyan fiatalembernek, aki még sosem hordott ilyet. Mivel olyasmit készült tenni, amihez nem megfelelő az az egy szem nadrág, amit a szökése alkalmával viselt, hát keresnem kellett neki egyet. Egy hatalmas, fehér falú villa óriási udvarán álltam, és odalépdeltem a(z egyik) bejárathoz, egy teraszszerűségre, ahol épp ruhák száradtak egy szétnyitható, fehér állványon. Egy ismeretlen, szőke férfi időzött ott, akit mégis lazán a nevén szólítva kértem, hogy válasszon nekem nadrágot a kb. 180 cm magas pasim számára, mert erdőt akarunk járni, és levélkupacokat építeni, hogy abba ugráljunk az ágakról. A férfi szélesen vigyorgott a semmiből megjelent másik két munkásruhás alakra, majd hirtelen odahajolt hozzám, és azt mondta: "Hogyne adnék, of course. Nadrág für szex." Jót röhögtem rajta, de mivel látszott, hogy komolyan gondolja, angol-német hibrid nyelven biztosítottam afelől, hogy minden rendben, mehetünk a házba, addig az a rojtos, koptatott kék farmer épp meg is szárad itt a napon.
A bejárati ajtó mögött hosszú, keskeny lépcső vezetett felfelé, aminek a tetejétől folyosó vezetett jobbra (balra nem is tudott volna, hiszen ott volt a terasz - végre logikus elrendezés egy álomban), szemben pedig tágas helyiség fogadott, ahol három ember üldögélt. Helyesebben csak egy; egy nagymama újsággal a kezében, a két gyerek pedig bújócskát játszott. Rémlik valami egy nőről is, de nem tudnám biztosra mondani, hogy ott volt.
Kintről beszédbe elegyedtem az egyik gyerekkel, aki éppen a tévé mögött bujdosott, mégpedig valami nem létező nyelven, ami kicsit hasonlított az olaszra. Tudtam, mit mondok, és jöttek a számra a szavak, ami mellé mutogattam is, így a kisfiú megértette, hogy kukkert mutatok a kezeimmel. Ő is így csinált, majd ezzel szórakozva nézelődött körbe, mialatt én és a kísérőm távoztunk. A következő pillanatban már egy szobában estünk egymásnak. Nem fogom részletezni, de a fergeteges akció után (csoda, hogynem riadtam fel, ahogy szoktam) újra a villa udvarán sétáltam (farmer nélkül, ugyanis a másik pasi időközben kiment a fejemből, már nem volt jelentősége), és azon tűnődtem, hogy mit keresek itt?
Nem dolgozom, a ház körül se teszek egy szalmaszálat se keresztbe, a gyerekek nevelésében se segítek, akkor meg miért viselnek el? Beugrott az egyszerű gondolat: mert én vagyok az, aki rajtuk segített. A villa és minden az enyém, ami itt van, őket pedig befogadtam, a pénzemből élnek, így evidens, hogy azt csinálok, amit akarok. Nem mondom, hogy nem tetszett a gondolat, ám képvágás történt.
Egy szerény házikó járdáján baktattam az út felé, mert egy autó gördült oda, látogatóim érkeztek. Nem szégyelltem a származásomat, sőt örültem neki, hogy a férfi (akivel a villában együtt voltam) végre szembesül azzal, ki vagyok.
Az autóban azonban nem ült senki. Óvatosan odamentem, közben folyton körbe-körbefordultam, hogy lát-e valaki. Az ajtókat is kinyitottam, de semmi. Ekkor vettem észre, hogy kicsit arrébb még egy autó áll, benne pedig vígan nevetnek rajtam ketten. Mire zavarba jöhettem volna, a sofőr kiszállt, én pedig odalépdeltem hozzá azzal a gondolattal, hogy "na, tessék, most aztán tudja, röhöghet egy jót". A férfi azonban ahelyett, hogy tovább nevetett volna, úgy magához szorított, hogy levegőt se kaptam, és össze-vissza csókolgatott. Örült nekem még így, szegényen is.
Képvágás történt, azonban azt még meg kell jegyeznem, hogy hihetetlenül tetszett az utca. Nem volt forgalom, a padkák üresen álltak, az utat pedig olyan nagy és terebélyes fák övezték, amik felül összeértek, mintegy alagutat képezve felettünk.
A következő álomban csak egy zagyva, abszolút ide nem illő jelenet volt: nagymamám házában jártam, és szörnyülködtem a konyha falára húzkodott grafitceruzás csíkokon, amik azt hivatottak jelezni, mennyire nem vízszintesen vannak felcsavarozva a polcok, feltéve a csempék és beállítva a bútorok. Szidtam a vízmérték tulajdonosát, miszerint lehetetlent állít, hiszen az asztalon sosem gurult el semmi, márpedig akkor a szerszáma rossz. Itt pedig felébresztettek.
