Ekkora zagyvaságot is régen álmodtam már!
Az általános iskolai kémiateremben ültem valahol az ablak felőli padsor hátsó részén, és azon mulattam, milyen mókásan adja elő a tanár a mondanivalóját. Semmi értelme nem volt, köze sem volt az órához, ő pedig csapongott ide-oda, néha belezavarodott, majd kivágta magát olyan poénokkal, amit senki sem értett, csak ő. Egyszer csak elindult felém, majd leült az előttem lévő padra, és felvont szemöldökkel várta, hogy mondjak valamit.
Villámcsapásként ért a felismerés, hogy Orbán Viktor tartja a zagyva matekórát a kémiateremben, és szégyelltem feltámadó gondolataimat: "no, hát ezért nem érteni semmit abból, amit mond".
Aztán eszembe jutott, hogy itt a lehetőség annak a társadalmi rétegnek az elemzésére, amelyben létezni vagyok kénytelen. Nem emlékszem, miket mondtam, de tudom, hogy nagyon finoman és árnyaltan fogalmaztam egy-egy félmondatot. A hatás azonban így is az volt, amit vártam: minden szavam rosszul érintette, láthatóan kelletlenül maradt a helyén, és szerette volna, ha végre befogom. Erre próbáltam még kedvesebb lenni, de hiába: a férfiú felállt, és valamit hümmögve odébbállt.
Úgy éreztem, nincs értelme tovább maradnom, és a teremből kilépve át is alakult a táj: már nem iskola volt, hanem a tipikus kórház-irodaépület hibrid tágas, pvc-vel borított folyosókkal és a szokásos félhomállyal, na meg a nyikorgó lifttel, ami elengedhetetlen bevezetője a baljós történeteknek. Így is lett.
Kiderült, hogy egy fontos ember veszélyben van, üldözik, hogy megöljék. Fogalmam sincs, hogy csöppentem oda, de tudtam, mi a dolgom. Gondolatokkal kezdtem irányítani a történéseket. Először is berobbantam valami óriási hodályba, ami tele volt villogó képernyőkkel, színes gombokkal, kallantyúkkal és kütyükkel. A terem közepén egy hatalmas kivetítő mutatta, hogy az Era 1 program fut éppen. (Basszus.) Telepátiával elértem, hogy az Era 2 vírus aktivizálja magát, amit egy visszhangzó női hang kedvesen be is darált a láthatatlan hagszórókon: "Era 1 deactivated. Loading Era 2. Five, four, three, two, one... Preparing to... saving mode. Amen." A kért felirat meg is jelent a képernyőn gigászi, szép kék betűkkel.
Ezt követően képvágás történt. Már a szülővárosomban lebegtem az aszfalt felett úgy tíz centivel (sokkal kényelmesebb repülni, ugye), és azon voltam, hogy a rengeteg embert, akik az úton zarándokoltak valahová, libasorba állítsam, mert úgy biztonságosabb, tudniillik, ha bevág a bomba, nem hullik el annyi ember.
A bombát már nem tudtam megvárni, mert felébredtem. Hát ilyet...
