Meglehetősen összefüggéstelen álmom volt, amit nem is tudok utólag összerakni, így inkább leírom azt a jelenetet, ami egészben megmaradt.
Egy zöldségpiacon kezdődött az egész, ahol nem volt semmi fogamra való, így csak átsuhantam rajta, és amikor kiértem, rögtön egy hatalmas konferenciateremben találtam magam. Mivel az egésznek volt előzménye is, amire sajnos már nem emlékszem, így zagyvaságnak hangzik minden, holott akkor teljesen értelmesnek és logikusnak tűnt, és éppen abban a teremben nyert értelmet minden.
Rengeteg ember üldögélt és beszélgetett ott, s ahogy jobban szemügyre vettem, láttam, hogy majdnem minden asztalon hever néhány színes magazin és kisméretű könyvecske. Egyet felvettem és belelapoztam, s a képregényszerű tartalmat látva esett le a tantusz, hogy ami történik, az mind le van írva ott, és nekem annyi a dolgom, hogy lehetőleg pontosan kövessem a forgatókönyvet. Csakhogy ez nem volt valami egyszerű, mivel hirtelen váratlan események történtek, amik nem kicsit akasztott ki.
Rettentő gyors sebességgel izgő-mozgó, fekete színű férgek bukkantak fel a semmiből, és egy-egy embert kiválasztva maguknak, rájuk vetették magukat. A "fertőzést" magát nem láttam, de egyből tudtam, hogy a tíz és húsz centi közötti méretű ocsmányságok szó szerint bemásznak az emberekbe, hogy aztán manipulálják a viselkedésüket, eleinte letargikussá, majd súlyos depresszióssá ill. agresszívvá téve őket. Nem tudom, mi volt a céljuk ezzel, és ki vagy mi küldte a kukacokat, de menekültem, amerre láttam, ki a teremből, a sötét utcára.
Egy régi lakhelyem volt a helyszín, és mint ahogy az visszatérő álmaimban előfordul, a lépcsőház már megint nem olyan volt, mint igazából. Óvóhelyszerű pincék húzódtak alatta, és egyáltalán nem akaródzott bemennem. Az épület sarkánál azonban felbukkant egy soha nem látott férfi, akit látva azonnal megkönnyebbültem. Ismertük egymást, és ő azon volt, hogy kimenekítsen innen. Valamiféle tanárom volt egykor, akiről eddig nem tudtam, hogy többet érez irántam, mint ahogy az egészséges lenne, csakhogy ez most egyértelműen kiderült számomra, amikor féltőn magához ölelt, majd úgy fordított, hogy ne tudjak menekülni a romantikus támadás elől. Én azonban ügyesen kicsusszantam a karjai közül, és elindultam a lépcsőház felé, ahol szándékunkban állt elrejtőzni. Hiába tudtam, hogy ő egyáltalán nem az ellenség elől akar elbújni, hanem a kíváncsi tekinteteket szeretné elkerülni, hogy békében ellehessünk egymással.
A pincerendszer egyáltalán nem volt félelmetes, amikor beléptünk, mivel hirtelen nappal lett, és bőven leszűrődött a fény. Előre siettem, hogy keressem a 13-as pincét, miközben kissé megnyugodva láttam, hogy egyáltalán nem néptelen a hely. Az egyik részen egy nő kattogott egy régi írógépen, és biztos voltam benne, hogy ezek után a kéjenc férfinek esze ágába sem jut majd semmiféle játék.
Hogy így történt-e, az már nem derült ki, mivel felébredtem.
